A napjaim vizsgalatokbol, vervetelekbol, orvosokbol allnak, nem banom, nem is panaszkent irom, de ki gondolta, hogy a vege az ilyen. Legalabbis nekem... 

Az endokrinlologus a dieta miatt megdicsert, hogy milyen szepen tartom vegig es hogy ezert mar csak szules utan hat hettel talalkozunk, kiveve, ha szoptatni fogok, mert akkor csak a szoptatas abbahagyasa utan ker egy ujabb vervetelt. De elbucsuztunk, hogy minden jot es szules utan veeeegre ehetek barmit :)

Osszesen hat kilot hiztam, majd kozolte, hogy ez nagyon keves... igazabol a gyerekem megette mindazt, amit en megettem... mert bizony rajta nem latszik cseppet sem a dietam, pedig remenykedtem, hogy nem lesz nagy baba.

Ma voltam utoljara a meddosegiben terhesgondozason es sirva jottem el. Azota is melankolikus allapotban vagyok. A doktorno mondta, hogy mivel a korhazban csinaljak a monitorozast, igy nincs ertelme meg veluk is, persze, egyet ertettunk. Megnezte utoljara Oliviat, minden rendben van, kisasszony persze szokasahoz hiven a kezeit az arca ele helyezte, igy alig valamit lehetett latni belole, de azt azert igen, hogy lelkesen vigyorog, mint a vadalma es kis pufika. 

Majd aztan o is sok szerencset kivant es konnyu, rovid szulest, es majd a szules utan talalkozunk a kontrolon. 

Es kifele jovet, jott velunk szembe az en draga Dr. Llacerem, akinek Oliviat koszonhetjuk, akinek nem gyozok egy eletre halas lenni, es aki mint mindannyiszor, most is hatalmas mosollyal kozeledett felenk, a kezet azonnal a hasamra helyezve simogatni kezdte Oliviat, atolelt, megpuszilt, sok szerencset kivant es konnyu szulest, es hogy a csalad utan O legyen a kovetkezo, akinek Oliviat megmutatjuk, de ez termeszetes reszunkrol es kerni sem kell, hiszen O Olivia masodik apukaja. Persze, hogy konnyek gyultek a szemembe, nala embersegesebb, kedvesebb, egyutt erzobb, orvossal sosem talalkoztam, pedig elmondhatom, hogy mindig szerencsem volt veluk.

Aztan a recepcion is atolelt a holgy, es ez mind-mind azt hozza magaval, hogy a legjobb helyen voltunk, a legjobb kezek kozott es orokke a szivemben viszem oket magammal.

Egybekent jol vagyunk, az eskuvo datumat athelyeztek november 24-re, ugyhogy pont amiert az egeszet csinaltuk volna, az nem valosul meg... szoval mindegy is.

Minden nap mondogatom Olivianak, hogy bujjon mar ki, de nem akar... tul jol van, pedig osszehuzodasok azok vannak egesz nap, de nem rendszeresek... Holnap ismet monitorra tesznek, beszelek az anesztessel es utana a dokival,hogy akkor mi legyen... De addig is mantrazok, hatha ugy dont szerencsesen, hogy meg ma ejjel megindul kifele, es akkor maradhatunk a buvos 12-es szam koreben.