Pentek 13, 10 ora. Elotte valo nap Jaco belazasodott, mar ket nappal elotte mondta, hogy nem jol erzi magat, olyan faradt, faj mindene, ugyhogy udvozoltuk korunkben az influenzat. Vegul nem szoltunk a dokinak, hogy beteg, mert nem johetett volna be velem igy meg ugy voltam, a maszk rajta van, ot percet kibir. Ott akart lenni, fogni a kezem, latni, hogy kuszik fel az embri. 

Szokasos reggeli, meg meg inni, hogy tele legyen a holyagom, mert ugye ugy kell menni. En boszen betartok mindent, amit mondanak, panaszkodni sem szoktam, de annyira kellett pisilnem, hogy azt mondtam, hogy menten ott bepisilek, nagyon faj. A klinika recepciojan mikor bejelentkeztem vadul kerestek a doki nevet, mondom ne keresd, ma nem dolgozik, csak miattam jon, erre a recepcios csaj, jaaaa, joooo. :)  

Felmentunk a szobaba, bevallom, most eloszor nem neztem meg, hogy melyik szamu szoba. Annak orultem, hogy az apolo az a kedves magas egyszem fiu Vicente es olyan fulig szajjal fogadott. Kesobb J kiment megkerdezni, hogy egy picit pisilhetek -e? Mondta a noverke, hogy persze, egy kicsit, de ha veletlen nem tudnam elvagni, akkor szoljak neki azonnal. Szoval csak picit, sikerult is. Kicsit megkonnyebbultem.

Jott is a doki, megmutattak az embrit, majd atmentunk a transzfer mutobe, asztalra fel, majd a kedvenc apolo fium volt velunk, nezi, huuu mekkora hasad van, nevetunk. "Mondtam,hogy nagyon kell pisilnem", "Na jo, varjuk meg mig bejon az orvos, mert szerintem igy nem fogunk latni semmit", kozben azert felpolcolta a labaim, meg ram rakta az ultrahangot, de hat egy nagy homaly, nevetunk, hogy ugy nezek ki, mint aki maris 5 honapos terhes. Bejon a doki, kerdi pisiltel? Mondom igen, de csak picit. Mondja neki az apolo fiu Vicente, hogy hat nagyon tele van a poci, attol meg megprobalkozott a doki a kacsaval, mert minel telibb, annal konnyebb a transzfer, de hat nem ment, mondtam en azonnal bepisilek, igy mondta, hogy na akkor most megtisztitom egy kicsit, mondom jo. Erre katetert ugy minden nelkul felteszi, ereztem hogy picit kellemetlen, de fel masodperc volt, aztan egyszercsak megszolaltam: uuuu micsoda megkonnyebbules, aaa de jooo, mindenki nevetesbe kezdett. Igy aztan addig uritett, mig a felere csokkentem es igy folytattuk a transzfert. Mikor hoztak fel az embrit, nagy csend, nezzuk a monitort mind, ranezek Jre, mosolyog nagyon, majd azt mondja Vicente, sikerulni fog, sok szerencset! Es fulig ert a szaja es a szeme is mosolygott es annyira jol esett! Aztan tenyleg, pikk-pakk az embri bent is volt. Mondtak, hogy na ez jol sikerult es hogy ez a babo mar velunk marad. Az osszes noverke is egyfolytaban kint a folyoson is, hogy ez mar tuti, ez a  mi evunk. Mind fulig szajjal. Nagyon jo erzes ez.

Utana meg a szobaba bejott a doki, mondta, hogy remeli, hogy ugy 2-3 evig nem lesz szuksegunk tobb beultetesre, mert ez a babo itt marad velunk es hogy nem a pisitol lesz ekkorara dagadva legkozelebb a hasam :) Megkoszontunk mindent, majd O ment is a dolgara, hiszen delben indult a vonata Madridba.

Kifele menet, meg megallitottak a noverek, elottunk levo szobabol epp kijott egy par, es ugye nekunk ott drukkoltak, de nekik semmit sem mondtak, csak viszlat. Es a piheno szobaba ott allt Vicente, kiabal utanam: Susaaaan... -Tessek? - Sok szerencset! - Nagyon koszonom! Szia! 

Es mi is hatalmas mosollyal tavoztunk. Es valami hihetetlen nyugalommal. Nem futottak at gondolatok, sem kulonosebb erzesek a transzfert illetoen. Sokkal nyugodtabb vagyok. Nem gondolkodom, nem aggodom.

J sokszor elmondta meg a mutobe menet elott, hogy O nagyon szeretne ezt a babat, nagyon szeretne apuka lenni, olyan edes volt. Azota is neha megfogja a hasam, beszel hozza. Most erzem azt rajta, hogy tenyleg ateli. 

En meg pentek ota a nappaliban alszom, J meg a haloban, nehogy elkapjam tole az influenzat. De mar nem birom tovabb, ugyhogy ma visszamegyek az agyba, ha torik, ha szakad.